Üdvözöljük az Erdélyi Riport honlapján!
Tartalomjegyzék
Aktuális lapszám
Impresszum
Archívum
Előfizetés

Jegyzetváltó
Demény Péter







Zsigmond Adél

Tárcaregények
Szilágyi Aladár:
A Verita vándorai

Hetente friss epizódokkal!

Fábián Sándor:
Doktor Danyek


Szilágyi Aladár: Legényregény

A hét karikatúrája
A hét karikatúrája

Trafic.ro



Erdélyi Riport > Nézőpont


Székedi Ferenc
Porlik, mint a .sic

Két hónappal ezelőtt, Játék a szavakkal címmel írtam néhány sort az Új Magyar Szóban, arra figyelmeztetve, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke bizonyos információk kiemelésével és mások elhallgatásával miként szeretné bizonyítani jártasságát információs szakterületen, majd az adott ügyet megpolitizálva, megideologizálva saját megvalósításaként eladni a nyilvánosságnak. Ugyanis míg májusban Izsák Balázs közleményben és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az SZNT kezdeményezésére sikerül a virtuális térben megjeleníteni a Székelyföldet, a domainnevek kiosztását és legfelső szintű felügyeletét ellátó szervezet, az ICANN jóváhagyta – a siculitas rövidítéseként – a .sic legmagasabb szintű domainnevet. Az SZNT-elnök szerint ez a névválasztás egyrészt visszautal a középkori magyar közigazgatásban is önkormányzó, szabadságjogokkal felruházott közösségre, a székely szabadság történelmi gyökereire, másrészt a saját internetes azonosító lehetővé teszi, hogy 2010 első negyedévétől a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe a Székelyföldre utaló .sic végződésű legyen. Az elnök mindezt a székely autonómiatörekvés győzelmeként és a világban szétszórtan élő székelyek öszszefogásának jelképeként értékelte. Néhány napra rá az SZNT tájékoztatási alelnöke úgyszintén közleményben arról beszélt, hogy a folyamat elkezdődött, a név lefoglalása, a megfelelő műszaki háttér megteremtése eddig is jelentős befektetést igényelt, ezért a tartománynév kezelésére és értékesítésére alapítványt, valamint kereskedelmi társaságot hoznak létre. Mindaddig azonban 250 ezer, az ICANN-nak elküldendő internetes aláírással kellene kifejezni a .sic tartománynév iránti igényt, erre pedig az egyik internetes honlapon meg is indult a gyűjtögetés. Fontos hangulati sugallatként a tájékoztatási elnök azt is megjegyezte, hogy a legfelsőbb tartománynév megszerzését olyan más országbeli tartományok vagy autonóm státussal bíró térségek is kezdeményezték, ahol úgyszintén lényegesnek tartják a regionális identitás erősítését ezen az úton is.
Valószínű, senkinek sem mondok újat azzal, hogy a Székely Nemzeti Tanács vezetősége populista, népámító: önmaga szerepét igazolni próbáló társadalmi játszadozásként azt akarja a székelyek és mások fejébe tömködni, hogy az autonómia itt van karnyújtásnyira, csupán akarni kell. A valós térben amatőr és törvénytelen népszavazásokkal, a virtuálisban pedig a .sic doménium lefoglalásával. Azaz: a tartalom nélküli formák hozzák majd el a dicsőséges jövőt!
A populizmus mindig különböző fogalmak összemosásával táplálja önmagát. A logika ezúttal is feje tetejére állt: a név lefoglaltatott, de ezután szükséges az igény bizonyítása. A földrajzi és internetes tartományok az SZNT megfogalmazásában majdhogynem ugyanazok, mivel a magyar nyelvben ugyanazzal a szóval jelölhető mindkettő.
Élve a gyanúperrel, alaposan utánanéztem, miről is van szó valójában. Nos, az ICANN, az úgynevezett TLD-kel, azaz a legfelsőbb szintű internetes domainnevek bejegyzésével foglalkozó amerikai szervezet tavaly úgy látta jónak, hogy főként kereskedelmi – és kisebb mértékben a saját írásjeleket használó ázsiai országok – szempontjai alapján ki kell bővíteni a jól ismert .com, .org, .edu, .net és más, összesen huszonegy kiterjesztést, ha kedve és pénze van hozzá, bárki bejegyeztethet, majd vásárolhat magának olyan kiterjesztést, amilyet akar, persze bizonyos márka- és földrajzi nevekre utaló tiltásokkal.
Ha valaki megvásárolta ezt a kiterjesztést, akkor jó pénzért, természetesen, tovább is adhatja, akárcsak a „Székely vagyok, nem piskóta” vagy „Székely vagyok, nem magyar” feliratú trikókat. A .sic domainnév körül tehát nemzeti érzelmekre ültetett kereskedelmi tevékenység, úgynevezett etnobiznisz van kibontakozóban, amelynek enyhébb émelygéseket vagy hányingert okozó példáit mifelénk eddig is láthattuk. Az újságírás társadalmi ellenőrző szerepének megfelelően erre figyelmeztettem, és meg is kaptam a magamét: az Ercomp kft. budapesti munkatársa azzal vádolt, hogy kiforgatom a tényeket, „az aláírások nem a domén megszerzését szolgálják (mivel az már megvan), hanem a létjogosultságát”, és arra kért, hogy olvassam el a HVG idevágó cikkét. Elolvastam, és abban tételesen ez állt: „Az Ercomp kft. ügyvezetője reméli, nem lesz veszteséges az üzlet, ehhez számításaik szerint 30-35 eurót kell majd az első évben kérni a .sic kiterjesztésű domainnevet igénylőktől, a hosszabbítás pedig évi 10-14 euróba kerülhet majd.”
A Nagyváradon szerkesztett egyik hírportál augusztus 6-án az SZNT védnöki tanácsának Izsák Balázshoz intézett levelét hozta nyilvánosságra, azzal vádolva az elnököt, hogy „a virtuális Székelyföldet (.SIC) egy olyan embernek adta át, aki csalásért volt elítélve (aki 1999 és 2003–2004 között nem léphetett be Magyarország területére), és egy olyan cégnek, amelyik jogilag már nem létezik”. Ugyanaznap az SZNT sajtószolgálata közleményben válaszol: „A levél azt állítja, hogy az SZNT elnöke átadta a SIC legfelső tartományt egy magáncégnek. Ezzel szemben a SIC legfelső tartomány egyelőre nem is létezik.”
Feltehetően sok minden nem létezik. Sem SZNT védnöki tanács, sem sajtószolgálat. Csak SZNT populizmus. De az porlik, mint a szikla…

(c) Riport Kiadó Kft. 2009. Minden jog fenntartva
tel: +(4)0359/467–121, fax: +(4)0359/467–122    e-mail: riport@riport.ro