Üdvözöljük az Erdélyi Riport honlapján!
Tartalomjegyzék
Aktuális lapszám
Impresszum
Archívum
Előfizetés

Jegyzetváltó
Demény Péter







Zsigmond Adél

Tárcaregények
Szilágyi Aladár:
A Verita vándorai

Hetente friss epizódokkal!

Fábián Sándor:
Doktor Danyek


Szilágyi Aladár: Legényregény

A hét karikatúrája
A hét karikatúrája

Trafic.ro



Erdélyi Riport


Hitvalló, építkező népegyházat

Nagyszalonta lelkipásztora, a Bihari Egyházmegye esperese is indul – két lelkésztársával együtt a többség bizalmáért – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségéért a novemberi választáson. A Tőkés László júliusi lemondásával megüresedett tisztséget most szűk egy évre töltik be, jövőre ismét választanak, immár a teljes, hat éves mandátumra. Mikló Ferenccel Szilágyi Aladár beszélgetett.





Valami gikszer történt

Állítja: az lenne jó az országnak, ha Băsescu nem kapna újabb mandátumot. Egyetért azokkal, akik szerint a hivatalban levő államfő egyfajta diktatórikus elnöki rendszerre törekszik. Szerinte az RMDSZ-nek ki kell tartania az ad hoc alakult koalíció mellett. Nándorral telefonon beszélgetett Simon Judit.



Be kell menni az emberek közé

Tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. Előbb matematikát tanított, jelenleg a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom tanszékén oktat. Azt mondja, viszonylag későn kezdett szépírással foglalkozni. Hét évvel ezelőtt írta az első novelláját, majd egy ösztöndíj nyomán megalkotta első regényét. Civilként vesz részt a közéletben. Nem a politika, hanem a társadalmi kérdések érdeklik. Selyem Zsuzsával – aki a Törzsasztal vendégeként járt Váradon – Simon Judit beszélgetett.



Szavazás
Ön szerint ki lesz Románia következô miniszterelnöke?
Lucian Croitoru
Klaus Johannis
Emil Boc
Gurcsány Ferenc


Véleményét itt fejtheti ki bôvebben

[ Részeredmény ]
[ Korábbi szavazások ]

Szavazat: 132

Naptár
Február
  H K Sz Cs P Sz V
01 02 03 04 05 06 07
08 09 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28

Kereső

Keresett szöveg:


Ajánló
Új magyar szó

Ady Endre Sajtókollégium

Duna televízió

Pályázati figyelő

Médiapartnereink
Astral TV
Digitál3 TV

Duna Televízió
Gaga Rádió
Marosvásárhelyi rádió
Új Magyar Szó
Star Rádió (Csíkszereda)
Star Rádió (Udvarhely)
Transindex
Udvarhelyi híradó

(c) Riport Kiadó Kft. 2009. Minden jog fenntartva
tel: +(4)0359/467–121, fax: +(4)0359/467–122    e-mail: riport@riport.ro